Toulon-ból készültem visszautazni Párizsba TGV-vel. A szállásadónőm Marie-Calude vitt ki az állomásra, de mivel dolgozott, csak annyi ideje volt, hogy kitett a pályaudvar előtt és már hajtott is tovább, hogy ebédideje végére visszaérjen a munkahelyére. Ott voltam tehát az állomáson, a szokásos hátizsákom a hátamon, két kezemben egy-egy utazótáska, vállamon a kézitáskám. Mint egy tele fogas. Általában egy ilyen egy hónapos továbbképzés után mindig rendeteg csomagom volt. Az egyik utazótáskát többnyire a képzésen kapott fénymásolatok, könyvek, jegyzetek töltötték meg.Így aztán jó nehéz is volt. Persze mindenkinek ajándék, valami apróság a családtagoknak és a barátoknak, szóval rendesen felpakoltam. A vonat indulásáig még volt egy kevés időm és azt próbáltam kitalálni, hogy milyen taktikához kellene folyamodnom, hogy megtaláljam majd az én vagonomat, a 80-ast.Töprengtem azon, hogy vajon melyik részén lesz a szerelvénynek, hogyan fogok szaladni a csomagjaimmal, hogy le ne maradjak és egyáltalán hány perccel az indulás előtt fog érkezni a szerelvény és ha csak három perc lesz beszállni, hogy fogja ez a sok ember megtalálni a saját vagonját és még felszállni is.Nem csoda, hiszen volt már néhány olyan tapasztalatom, amikor Budapesten a Keleti pályaudvar egyik végéből a másikba futva kelett megtenni az utat, mert az utastájékoztatás nem volt a helyzet magaslatán és csak az indulás előtt rövid idővel derült ki, hogy melyik vágányról indul a vonatunk. Miközben ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva, észrevettem egy kis képernyőt a peronon, amelyen különböző információk, figyelmeztetések futottak. Aztán hirtelen eljutottak a szavak az agyamig is, miszerint azt olvashattam, hogy aki az én vonatomat várja, tegye a következőket...Pl. akneki a 80-as vagonba szól a jegye, az álljon az Y alá és így tovább, sorolta a különböző számú kocsikat és a hozzárendelt betűket. Már csak azt nem tudtam, hogy hol az az Y. Mielőtt bárkit megkérdeztem volna, megláttam a peron ereszéről lelógó táblákat és rajta a betűket. Nem igazán tudtam, hogy miért kell odaállnom, de odaálltam a betű alá. Már többen is álltak ott természetesen és a többi betű alatt is.
Aztán megérkezett a vonat és képzeljétek, a 80-as kocsi tényleg ott állt meg az Y betűnél. Mivel a TGV-re csak annyi jegyet adnak el, ahány ülőhely van, senki nem tolakodott a felszállásnál és három perc alatt a rengeteg utast már el is nyelte a hosszú szerelvény.Hatalmas élmény volt! Nem kellett a csomagokkal futkosnom, nem kellett keresgélnem a vagonomat, nem kellett tolakodnom, hogy még helyem is legyen.5 óra alatt Párizsba értünk pedig ez csaknem 1000 km. Itthon Budapestre Békéscsabáról azt a 200 km-t vonattal kb 2,5-3 óra alatt lehet leküzdeni. Szóval tényleg nagy élmény volt Franciaországban vonatozni.