1999-ben egy hónapot töltöttem Toulon mellett, la Garde-ban. A Touloni Egyetem nyári módszertani képzésén voltam ösztöndíjas és la Garde-ban laktam egy családnál. Már odautam is izgalmas volt a TGV-n, mert egyedül utaztam és tudtam, hogy Marseille-ben át is kell szállnom majd. Ráadásul soha sem találkoztam Marie-Claude-dal, aki a szállásadóm volt, mindössze a nevét tudtam, na meg a címét.Szóval izgultam nagyon. Féltem az átszállástól. Előtte már egyszer előfordult velem, hogy alig találtam ki Párizsban a Gare de Lyon-ból, mert olyan hatalmas az az állomás, több szinten vannak a peronok és nehezen sikerült beazonosítani az állomás térképén, hogy hol is vagyok.Többször eltévedtem mire kikeveredtem az utcára. Gondoltam, hogy mivel Marseille is igencsak nagy város, nem lehet kicsi az pályaudvara sem, ahol át kell szállnom. Viszonylag símán megtaláltam a vonatomat, és már éppen beszálltam volna, amikor a hangosbemondóra lettem figyelmes. Mintha valami változást említett volna, pontosan a Toulonba menő vonattal kapcsolatban. Nem figyeltem az elején, így csak azt vártam, hogy megismételjék a közlést, mert már közeledett az indulás ideje. Egyébként mindig rémálmom, hogy külföldön, a pályaudvarokon, repülőtereken nem értek meg pontosan valamilyen információt, vagy nem hallom jól és lemaradok egy vonatról vagy repülőről.Persze ezúttal sem volt probléma a megértéssel, de azzal bizony volt, hogy ugyan hol találom meg a vonatomat, főleg, hogy alig volt idő rá. El tudjátok képzelni, amint hátizsák a hátamon, kezemben a jegyem, kistáska és szaladok mindenfelé a megfelelő vágányt keresve és közben futtában leszólítok több embert, hogy érdeklődjek?Na úgye kicsit nevetséges a látvány? És persze "jó"érzékkel szinte csak külföldieket sikerült megszólítanom, akik hozzám hasonlóan kerestek valamilyen vonatot. Szóval nehezen, de az utolsó pillanatban sikerült fellépnem a megfelelő vonatra. Ezután már csak azért kellett izgulnom, hogy az ismeretlen Marie-Claude várjon engem és megtaláljuk egymást. Toulonba érkezésemkor nem siettem leszállni, úgy gondoltam, hogy ha már mindenki más leszállt és elment, akkor aki még vár valakire a peronon, az csakis az én szállásadónőm lehet.Arra nem számítottam, hogy ott nem lehetett a peronon várakozni,a vágányoknál, csak a csarnokban. Én tehát utolsónak mentem fel a mozgólépcsőn és igen, Marie-Claude várt engem, a taktika mégis bevált, ő "ismert" rám, mert már tényleg nem jött rajtam kívül senki attól a vonattól.Szerencsésen megérkeztem.