Az előző írásomban már beszéltem az első, tanári ösztöndíjas emlékeim egy kis részéről.Perpignan-ba, a francia katalánok fővárosába 1991 július első napjaiban érkeztem.Még alig voltunk túl a rendszerváltáson, a világ még alig nyílt ki számunkra, magyarok számára. Nem győztem a rengeteg újdonságot befogadni. Ez az utazás sok mindenben adta az első élményeket.Első repülőút, első couchette-ben utazás a vonaton, az első hosszabb tartózkodás külföldön, az első külföldi módszertani képzés stb. és az első találkozás a tengerrel.
Perpignan 10 km-re fekszik a Földközi-tenger partjától. A part egyébként a Côte Vermeille és az Oroszlán öböl.Azt mondják, hogy itt találkozik két óriás : a Földközi-tenger és a Pireneusok. Miután Perpignanban nem lehet csak úgy , pl az utcán sétálva látni a tengert, az én első találkozásom a Földközi- tengerrel Collioure-ban történt. Ide vezetett az egyetemen szervezett első kirándulás.
Ezt a kisvárost nagyon régen, még a kelták alapították, tehát hosszú és gazdag történelmi múltja van és sok a látnivaló.Volt a vizigótok uralma alatt, majd Roussillon hercegei és Majorka királyai erődítették és ez utóbbiak nyári palotaként is használták a várat.A XIII. században több keresztes had haladt át a városon pl a Templomosok 1207-ben.A XV. században francia uralom alá került, majd az u.n. Pireneusi szerződésben, 1659-ben Roussillon tartományt, vele a várost is végképp a francia koronához csatolták.Ezért aztán minden kor hagyott valamilyen lenyomatot a városon.
Egyike a legszebb és legrégebbi településeknek a környéken. A városkának kb. 2000 lakosa van, de nyaranta rengeteg a turista.A XX. században rengeteg festő telepedett le itt és manapság is szeretnek a művészek itt élni és alkotni.Dolgozott itt Picasso, Matisse,Chagall többek között.
Mi alkonyatkor érkeztünk, így már elviselhető volt a meleg. Mivel sötétedett, már nem fürdött a vízben senki, de a kis halászhajók éppen indultak ki a kikötőböl a nyílt vízre.Kis lámpások világítottak a hajókon. A távolabb levők már csak apró fénypontok voltak a vízen. Mondhatom tényleg festői látvány volt. És persze a kivilágított erőd a parton is hozzájárult a gyönyörű képhez. Nehezen bírtunk elszakadni a látványtól. Később az utcákat járva megéhezett kis csapatunk és betértünk egy szendvicsbárba. A tulajdonos pár perc múlva hátrakiabált a konyhába. Rövidesen egy fiatal lány jött elő és magyarul köszöntött bennünket. Kiderült, hogy egy nyíregyházi tanárképzős lányhoz van szerencsénk. Francia szakosként egy kis nyelvgyakorlás végett bébicsőszködött a szendvicsező tulajdonosánál. Na ismét egy bizonyítéka annak, hogy magyarokkal mindenhol lehet találkozni, még ebben a festői katalán kis kikötővárosban is.