Már sok mindenről írtam, de nem meséltem még semmit a képzésről, amit a perpignani egyetemen kaptunk.Nekem ez volt az első kölföldi módszertani képzésem. Tanáraim közül José, aki büszke katalán volt, minden nap Barcelonából jött az egyetemre. Ez nem volt kis távolság.. Nagyszerű tanár volt, minden módszert kipróbált rajtunk, amivel kommunikációra lehet serkenteni a diákokat.Komoly "kutatásokat" folytatott , hogy vajon mi magyarok miért vagyunk tele gátlásokkal , miért nem akarunk megszólalni idegen nyelven.Már az első héten feltérképezte, hogy nekünk magyaroknak a francia kiejtés egy angolhoz, vagy valamelyik keleti nép tagjához képest gyerekjáték, hiszen a mi hangkészletünkben megtalálható az összes francia hang, tehát nem kényszerülünk olyan hangok kiejtésére, amire képtelenek vagyunk. A második hétre kiderítette, hogy bizony nálunk a nyelvoktatással lehet baj. Ma is őrzöm a szavait magnókazettán, jóllehet lassan nem lesz min lejátszani.Szerinte a blocage mesterségesen kiépített, mert mindig csak a tökéletes, hibátlan mondatokat várjuk el a diákoktól és ezért, aki úgy érzi, hogy erre nem képes, inkább hallgat. Mindig elmondom diákjaimnak az ő fiókos hasonlatát és én büszkén vállalom, hogy egyetértek vele és munkámban igyekeztem ehhez tartani magamat. Íme a hasonlat: Ha az asztalos tanuló külön-külön megtanul egyenesen fűrészelni, megtanul egy fadarabon gyalulni, aztán megtanul csapolni ,a végén, amikor össze kell rakni egy fiókot, ahol ugyanezeket a műveleteket kell elvégezni, mégsem boldogul. Bezzeg,ha fiókcsinálás közben tanulná meg a tanuló ezeket a műveleteket, az első néhány fiók még kicsit "csálé" lenne, de az ötödik, hatodik, már jól sikerülne.Magyarul, nem lehet a nyelvtant külön tanulni, hanem a kommunikáció során, használatban kell azt elsajátítani és persze a sok-sok példa után, már meg lehet találni a szabályt is.Kezdetben nyilván hibásak lesznek mondataink, de fokozatosan egyre tökéletesednek. A kisgyerek is így tanul beszélni.Nem " tudja " a nyelvtant , de használja és csak sokkal később, az iskolában hall először nyelvtan órán a szabályokról. Lehet erről vitatkozni, de meggyőződésem,hogy sok igazság van ebben.
Ma is jól emlékszem arra a gyakorlatra, amit a felszólító mód gyakorlására javasolt használni. Kirakott a tanári asztalra egy doboz gyufát és egy gyertyát. Aztán kiszólított közülünk valakit az asztalhoz és a többieknek az volt a dolga, hogy meggyújtassa a gyertyát a kiszólított illetővel. Minden egyes mozdulatra külön-külön kellett felszólítani a társunkat. Nem gondoltam azelőtt, hogy milyen sok apró mozdulat szükséges ehhez. Ki lehet próbálni, nekünk egy egész délután ráment erre a feladatra. A kiszólított társunk mindig csak azt a mozdulatot csinálhatta, amire felszólítottuk.Mire kivett egy szál gyufát a dobozból, már az is elég soká tartott.Közben persze jót szórakoztunk is. Sajnos ma azt tapasztalom, hogy az ilyen gyakorlásokról a diákok azt gondolják, hogy haszontalan, komolytalan, nem látják, hogy hogy lesz ebből nyelvvizsga. Bezzeg, ha megcsinálunk száz egyforma nyelvtani gyakorlatot, az mégiscsak tanulás.
Hát, az előbb említett gyakorlat alatt megcsinál az ember ugyanannyit, csak éppen észre sem veszi. Nos, melyik a jobb?