Immár két éve annak, hogy Nantes közelében, la Plaine-sur-Mer-ben béreltünk házat barátainkkal együtt. A település az Atlanti óceán partján, a Côte de Jade( Jade part) -on található, a Saint- Gilda félsziget csücskén.Én már találkoztam az óceánnal korábban, de soha nem ráérősen. Először Portugáliában, Porto közelében volt szerencsém meglátni az óceánt,egy januári napon. Olyan haragos, viharos volt a nagy víz, hogy a világítótorony legtetejét csapkodták a hullámok. A helyi ifjúság esőkabátban szaladgált a csapódó víz alatt. Másodszor La Rochell-nél láthattam újra az óceánt, de éppen apály volt, így jó távol volt a parttól a víz.Csak a kilátszó sziklákra kapaszkodtunk fel és tettünk egy sétát a parton a Comenius programos csoporttal. Később újra Portugáliában dughattuk bele a lábunkat a novemberi óceánba, de nem teljesen szándékosan.A hullámzás elért bennünket, ismét kicsit haragosnak mutatkozott a víz. Elég veszélyes tud lenni ilyenkor. Ha túl közel merészkedik hozzá az ember, akár be is ránthatja egy hullám.
A két évvel ezelőtti nyaralás előtt barátaim nagy izgalommal várták, hogy először láthassák az Atlanti óceánt. Amikor megérkeztünk a bérelt házba, a tulajdonos, aki várt bennünket, a kezembe nyomott egy csomó prospektust a környék látnivalóiról és közte egy ár-apály naptárat.Először nem nagyon tudtam, hogy minek is az nekünk. Azt gondoltam, hogy ha kimegyünk a partra majd meglátjuk, hogy a víz éppen árad vagy visszahúzódik.Ráadásul azt sem értettem, hogy miért van a naptár szélén cm beosztás és néhány, különböző méretű lyuk. A megérkezés után rögtön indultunk is a vízhez, ami kb 800 m-re volt a háztól.Azt láttuk, hogy sokan mennek ugyanabba az irányba, kis kosárkákkal , lapátkákkal felszerelve, kicsi, nagy, öreg, fiatal, egyenként, csoportosan. Ki, hogy.Nemsokára kiderült, hogy mi a vonulás célja.Éppen apály volt, a víz messze-messze húzódott vissza a parttól és az emberek pedig a pêche á pied nevű dolgot űzték, ami szószerint gyalogos horgászást jelent. Hallottam már róla, de fogalmam sem volt, hogy mi fán terem.Nos, megtudtuk azt is, hogy mire jó az ár-apály naptár, rajta a lyukakkal és a mérőszalaggal.Nagy táblákon tudatták az emberekkel, hogy pl. a fekete kagylóból a 4 cm-nél nagyobb méretűekből el lehet vinni 4 kg-t.Rajzokon ábrázolták a különböző rákokat, kagylókat az engedélyezett méretekkel, súlyokkal.Ügyes eszköz volt a naptár: A fésűs kagylóból ami kiesett a lyukon, azt tilos volt elvinni, a fekete kagylót( a moule-t) illetve a couteau-nak nevezett másik kagylót pedig egyből meg tudtuk mérni.
Több se kellett nekünk, a legközelebbi alkalommal már célirányosan mentünk mi is, hiszen a naptárból tudtuk, mikor van az apály. Még a helyiekkel a kagyló receptet is egyeztettük, hogy biztosan finom legyen. A gyűjtögetés jó móka is volt, csak arra kellett ügyelni, hogy a parttól csak olyan távolságra merészkedjünk, hogy amikor megindul a dagály, időben érjünk ki a partra. Nagyon alattomosan, csendesen növekszik a vízállás, csak azt veszi észre az ember, hogy már térdig ér.
Az nagyon tetszett nekem, hogy ingyen jól lehetett lakni a finom tengeri falatokkal. Gondolom, ott nem hal éhen senki.