Igen, most a nevezetes francia kenyérről fogok írni. Nálunk is kapható sok helyen a baguette névre hallgató kenyér, de úgy tapasztalom, hogy némelyike messziről hasonlít csak az eredetire.
Az igazi baguette-nek szigorú előírásoknak kell megfelelnie. A szélessége kb 5-6 cm, a vastagsága 3-4 cm és a hossza kb 65 cm. A súlya kb 250 gr.A héja jó ropogós kell legyen, a bele puha. Általában, ha összenyomják, visszanyeri az alakját.
Az eredetéről különböző legendák szólnak. Az egyik szerint Napólen Bonaparte pékjei találták ki az ilyen formájú kenyeret, hogy akatonák könnyen tudják magukkal vinni a nadrágjukon levő hosszú zsebben. Ez valószínűleg tényleg csak mese, mert a napóleoni sereg katonai egyenruháját látva nemigen találni rajta ilyen zsebet.
Egy másik legenda szerint Bécsből került a XIX. században Párizsba "bécsi kenyér "néven, de igazán 1920 után alakult ilyenné, amit ma ismerünk, mégpedig praktikus okokból: kevesebb időt igényelt a kelesztése és a sütése, mint az addigi hagyományos kenyerek. Ez azért volt fontos, mert egy olyan törvényt hoztak, ami megtiltotta a pékeknek, hogy hajnali 4 óra előtt elkezdjenek dolgozni.
Egy harmadik történet szerint a párizsi metró építésének idejére esik a bagutte kitalálása.Állítólag az építést felügyelő mérnök folyton attól félt, hogy a különböző helyről származó munkások összeverekednek. Ebben az időben mindegyik munkás egy nagy kést hordott magánál, hogy a nagykerek kenyérből szeletet vágjanak maguknak. A mérnök azt kérte a pékektől, hogy olyan kenyereket süssenek, amihez nem kell kés és anélkül is lehet enni és így szükségtelen, hogy a munkások az esetleg fegyvernek is alkalmas késekkel fel legyenek szerelkezve. Innen jön az a régi szokás, hogy a baguette-t sose vágjuk késsel, hanem törjük.
Ennél pontosabb eredettörténetet nem találtam. De talán mindegy is. Az igazi baguette tényleg nagyon finom.
Más kérdés, hogy nem minden hosszúkás formájú kenyér baguette. Létezik a flute, ami kb 400 gr és gömbölyűbb. Azt mondják , hogy a franciák évente megesznek kb 10 milliárd baguettet. Alkotórészei a liszt, az élesztő, só és víz. Nincs benne tojás, nincs benne semmilyen tejtermék és olaj sem. Egy 1993-ban született úgynevezett "kenyértörvény" le is írja, hogy milyen az igazi francia baguette, így csak nagyon kevés lehetőség van baguette-ből egyénit készíteni.
Minden évben kiosztják a "Legjobb párizsi baguette" díjat és amelyik pék ezt megkapja, egyúttal megkapja a jogot arra is, hogy egy évig az Élysée palota (le palais de l'Élysée) beszállítója legyen. Tehát a baguette szinte "nemzeti ügy", hiszen még a köztársasági elnökség is foglalkozik vele.
Szerintem egyetlen "baja"van a baguette-nek. Túl hamar megszárad. És ha száraz, akár fegyvernek is jó, hiszen olyan kemény, hogy valóban felér egy pálcával (a szó jelentése is ez). Ezért aztán a franciák nem "spájzolnak "be belőle sokat, a pékek naponta többször sütik és mindenki igyekszik frisset venni belőle.