Első franciaországi ösztöndíjamat, mint francia nyelvtanár, a perpignan-i egyetem módszetarni képzésére kaptam. Egy hónapot tölthettem az egyetemen. Ez az élmény nagy hatással volt rám. Életemben először ültem repülőgépre. Féltem a repüléstől nagyon. Mellettem egy szemmel láthatólag már gyakorlott repülő férfi ült, aki rögtön kiszúrta, hogy én bizony kezdő vagyok. Bíztatott, hogy ne féljek és rám parancsolt, hogy egyek-igyak az út alatt, mert úgy gyorsan telik az idő.Azóta is, ha repülőre kell ülnöm, én mindent megeszek , amit adnak és bort kérek, mint innivaló.Ez olyan szokássá vált. Azóta persze már sokszor repültem és nem is félek már annyira, de ezt a szokást kabalából megtartottam.
Szóval megérkeztem több ösztöndíjas társammal Párizsba, ahol vártak minket és megkaptuk a vonatjegyeinket Perpignan felé. Éjjel utaztunk és én először utaztam couchette-ben, azaz olyan vagonban, ahol a nappali ülőhelyek éjszakára fekvőhelyekké alakíthatóak. Nagyon fura volt számomra, hogy 2x3 ember alszik egy kupéban, három-három szinten egymás fölött. Ráadásul vadidegen emberek. Én sajnos a harmadik szinten, legfölül kaptam helyet, ami egyrészről jó, mert nem másznak az ember mellett még följebb, másrészről viszont egyáltalán nem volt jó. A légkondi ugyanis éppen ott volt fölöttem és az egész éjszakát végigvacogtam alvás nélkül.Na persze addig itthon légkondit sem láttunk, azt hittük, hogy mi vagyunk az ügyetlenek, mert nem tudtuk a vonatablakokat kinyitni.
Az egyetemen újdonságok sora várt rám.Tényleg úgy éreztem magam, mint "Mucsáról Mari néni" Megkaptuk az ösztöndíjunkat, ami az akkori francia minimálbérrel volt egyenlő. Én is beleestem abba a hibába, amit külföldön rendszerint elkövetünk, nevezetesen, hogy átszámoltam a pénzt jó magyar forintra. Hihetetlenül gazdagnak éreztem magam és egy kicsit lelkifurdalásom volt, mert a család összes jövedelme is kevesebb volt, mint az ösztöndíjam.Emlékszem, hogy olyan voltam eleinte, mint a gyerek, aki beszabadul egy játékboltba. Úgy éreztem, hogy most aztán mindent megvehetek, amit szeretnék.Aztán persze hamar rájöttem, hogy ez nem egészen így van.
Megkaptuk a diákigazolványunkat és végül a kollégiumba indultunk. Itt egyágyas szobák voltak, amihez szintén nem voltunk hozzászokva itthon, Magyarországon.Az ösztöndíjunkból kellett kifizetni a szállásunkat és ebből kellett megélni egy hónapig, tehát mindent abból kellett fizetni. A menzajegy is viszonylag olcsó volt, persze átszámítva nem annyira. A furcsa az volt, hogy a menzán az ebéd mellé nem csak ásványvizet, hanem másfél decis kis flakonokban, még fehér, vörös és rozé bort is lehetett venni.
Kaptunk várostérképet és ismertetőt az egyetemről, tematikát, órarendet, szóval minden olyat, ami az eligazodást és az ismerkedést segítette. Megtudtuk, hogy Perpignan a franciaországi katalánok városa.A katalánokról nem sokat tudtam, csak annyit, hogy több országban is élnek és a perpignai egyetemen katalán tanszék is van. Este felé elindultunk várost nézni. Az épületeken mindenhol ott volt a katalán zászló is a francia mellett. Az újságosnál katalán nyelvű újságokat is lehetett látni.Perpignanban, éppúgy, mint a déli városokban általában, este nyüzsgő élet folyik a központban, a kávézók és az éttermek teraszai zsúfolásig telve, hiszen a napközbeni hőség után ekkor van igazán jó idő.Egyszercsak felcsendült egy furcsa zene és az asztaloktól elkezdtek felállni az emberek. Kicsik, nagyok, idősek, fiatalok, nők, férfiak egymásba kapaszkodva elkezdtek táncolni a téren és egyre többen csatlakoztak a körtánchoz. Megtudtuk, hogy ez a tánc a la sardane, a katalánok hagyományos tánca, melyhez a cobla, a speciális zenekar játsza a zenét. Ez a tánc régen csak a férfiak tánca volt és aratás után tácolták, de ma a barátság, az összetartozás szimbóluma. Miközben néztem a táncolókat, olyan érzésem volt, hogy azt akarják mondani a tánccal, hogy ők katalánok, még akkor is , ha Franciaországban élnek és összetartoznak. Nagyon nagy élmény volt, én még ilyet soha nem láttam. Nálunk még a táncházban, vagy valamilyen buliban is úgy kell némelyeket "erőszakkal" táncra bírni, nemhogy utcán nyilvánosan táncoljunk.Később mi is kaptunk néhány táncleckét és táncolhattuk a la sardane-t egy katalán disznótoron.
www.youtube.com/watch?v=TH-W-HnOH5I itt megnézhetitek ezt a táncot. Én szívesen táncolnék itthon is az utcán egy-egy nyári estén, ha szokás lenne.