Abbay de Saint Martin du Canigou
A perpignani egyetemi kirándulások közül nagyon emlékezetes volt az a kiruccanás, amikor a címben jelzett apátságot vettük célba. Ez az apátság kb. 45 percnyire van Perpignantól, mégis olyan érzése van az embernek, hogy egy másik világba érkezett. A buszról a Casteil nevű kis faluban le kellett szállni, innen ugyanis csak gyalog lehet tovább menni.
Olyan negyven percnyi, cikkcakkos ösvényen való kapaszkodás után megérkeztünk az apátsághoz. Nagyon kár, hogy arról nem tájékoztatott bennünket senki, hogy aznap gyalogtúrázni fogunk, így nem voltunk felszerelkezve rendesen. Én nyári papucsban próbáltam leküzdeni a távolságot az ösvényen, ami erdőn keresztül vezetett felfelé. Kifulladva érkeztünk meg. A túra talán nem lett volna ennyire megeröltető, ha nem kellett volna sietni.Az apátsági vizitek fix időpontokban kezdődnek, tehát oda kellett érni időben. Mindenesetre az én alföldön edződött tüdőm és hemoglobin szintem nem nagyon szerette az 1000-1100 m körüli magasságot. A hely lélegzetelállító a szó minden értelmében. A kilátás csodaszép és az épületegyüttes is gyönyörű.
Az apátság 1009-ben épült. Több, mint 700 évig benedek rendi szerzetesek éltek benne.1789-ben az utolsó barátok is kérték, hogy elköltözhessenek onnan, így ekkor elnéptelenedett a monaszter.Lehet, hogy nekik is nehéz volt a feljárás!? Órákat kellett gyalogolniuk, hogy az első megművelhető földekig eljussanak.1902-ig volt lakatlan az épületegyüttes és szinte teljesen romos állapotba került. 1902-ben a perpignani érsek úgy döntött, hogy renováltatja.A munkát végül 1952 és 71 között fejezték be.Nagyon szép lett az eredmény.Márvány oszlopos kerengő fogja közre a belső kertet és két, egymásra épült bazilika is található az apátságban.A felső templomot Saint Martin -nek szentelték.Szent Mártonnak,Tours püspökének,aki egyébként Pannóniában született 356-ban, tehát ha jól meggondolom magyar volt.Őt tekintik Gallia legnagyobb evangélistájának.
Amikor 1991-ben a kiránduló csoportunk odaérkezett, már egy "Béatitudes" Közösség használta az épületet 1988 óta.Akkor kapták használatba a perpignani érsektől. Mi csak úgy hallottuk, hogy valamilyen szekta működik ott.Nem is tudtunk meg róluk közelebbit. Az egész csoportot beterelték a templomba és ránk is csukták az ajtót, miszerint misén fogunk részt venni. Nekem nem nagyon tetszett a bezártság, amúgyis légszomjam volt a kapaszkodó után, gondoltam, hogy én bizony kint maradok és addig sétálok az apátság területén. Gondoltam én, de nem lett belőle semmi. Egy szerzetes, vagy valami hasonló férfi közölte velem, hogy ez bizony tilos és ha levegőzni akarok, a templom előtti padon az ő felügyeletével megvárhatom a többieket. Egymás mellett ülve, teljes némaságban töltöttünk el így egy órát. Ma sem tudom, hogy mi lehetett olyan titkos, amit nem láthatott senki. Úgy tudom, hogy ez a közösség még mindig ott lakik. Családok, egyedülállóak, papjelöltek és apácák élnek együtt. A talán 15-20 főből álól csoport célja, hogy a vallás , az ima továbbra is jelen legyen az apátságban és az épületet is karban tartják, a látogatásokat szervezik.A közösség a belépődíjakból,emléktárgyak eladásából él.Ők nem gondolom, hogy szektának tekintik magukat és az egyház is elismeri tevékenységüket.
Azt hiszem, el kellene mennem ide még egyszer. Lehet, hogy már nem olyan zárt és titkos ott minden, mint akkor, amikor még csak három éve élt ott a "Béatitudes" Közösség. Mindenesetre van honlapjuk is. Lehet akár több hétre is elmenni az apátságba, ha el akarnánk vonulni a világtól egy kicsit meditálni. Még önkéntes munkára is lehet jelentkezni, ha valaki ilyen kalandra vágyik.